Lajos, maga egy okos ember

 

            Ennek az írásnak csak egy célja van, hogy megjelenjen, hogy közölje a szerkesztőség.

            Már a címét is nagyon körültekintően választottuk meg, Lajos a főszerkesztő ott, ahova küldjük.

            S Lajos amiatt oka, mert ő a főszerkesztő. Én tudom, hogy milyen nehéz szerkesztőnek lenni, sőt azt is tudom, milyen nagy feladat a főszerkesztőé.

            Lajost látom, mikor gondolataiba mélyed, de látom akkor is, mikor görnyed a keresztrejtvény fölött, de nem sok idő kell neki a vicc megfejtéséhez.

            Lajos a racionális kérdések nagy bajnoka.

            Lajos érzelmei is fontosak, hiszen egy művészeti folyóiratnál nem mindenki lehet vezető. Ha sivár a lelki élete, gyorsan megválnak tőle, s keresnek helyette jobbat.

            Lajosnak sokat köszönhetünk mi mindnyájan, akik rendszeresen beszélgetünk vele, vagy rendszeresen gondolunk rá, vajon milyen lehet vele rendszeresen társalogni.

            Egy művészeti alkotásnak, tudjuk, figyelemfelkeltő címet kell adni, ez sikerült, de egyrészt, továbbra sem szabad a megszerzett figyelmet elereszteni, másrészt (hacsak nem túl modern műről beszélünk) a címmel szoros kapcsolatban kell állnia a szövegtestnek.

            Tehát Lajos a központ, nem szabad megbántani, nagy szerepet kap az öncenzúra.

            Lajost nem lehet felszólítani semmire.

            Most Lajost jellemzem.

            Lajosnak jó a humora, Lajos szavatartó.

            Lajos a munkában nem ismer tréfát, Lajos nem süllyed apátiába, ha reggel, korai ébredése ellenére nem találja a helyét, csak bolyong céltalanul.

            Lajos, amikor bevezették nyaralójába a gázt, segített a munkásoknak, amikor viszont a szomszéd kérte tőle, hogy segítsen kapálni egy kicsit, Lajos nemet intett, s nem is ment át robotolni.

           

            - Mit képzel ez az ember? – kérdezte magában Lajos.

            Lajos egy határozott személyiség, ennek hasznát veszi akkor is, ha nem a pénz után lohol, hanem a magánélete apró konfliktusait éli át. A magánélet körébe is tartozhat a pénz utáni állandó hajsza, de Lajos esetében, aki egy főszerkesztő, nem lehet a pénzkeresést nem közéleti tevékenységként számontartani.

            Lajos nem válogat és nem válogattat.

            Ezt megmagyarázzuk.

            Lajos nem válogat, valósággal habzsolja a földi örömöket, nem válogattat, számos gyermekével is falatja az élvezeteket.

            Ha Lajosról kell írnom, a kötelező jókedve mellett a komolyságát is előtérbe kell állítani. Sőt, Lajos komolyságáról egy történetet is illik elmesélni.

            Amikor megtudta, hogy nagynénje súlyos beteg, nem gyártott vicceket, pedig a helyzet élcért kiáltott, annyit kacagott együtt Lajos Rózsika nénivel, de Lajos lakatot tett a szájára és fegyelmezett maradt.

            Lajost tisztelem. De más is tiszteli. Tiszteli a falu, a város.

            Lajosnál háromszor jártam. Kétszer a születésnapján, egyszer a névnapján.

            Lajos házának előszobájában van egy szandál, állítólag, aki ezt a szandált felveszi, rákos lesz. Én messzire kerültem a szandált.

            Nem szeretnék rákos lenni. Se rákos, se sáros.

            Lajos, maga egy okos ember.

            Kérem, tegyen arról, hogy ez az írásom megjelenjen.

            Lajos, maga figyelemre méltó személyiség, láttam, amikor hajózott a Tiszán, olimpiai bajnokaink nem csinálják különbül. Ült a kenuban, szemével a távolba látott, eszével még távolabbra.

            Lajos, mi jót tudok még Önről elmondani a cél érdekében?

            Bizony, nehéz az írás, de még nehezebb az olvasás.

            Körmei, gyomra? A körmei nem hosszabbak, mint más férfiaké, a gyomra nem rosszabb, mint más irodalmáré.

           

            Ki írna még Önről, Lajos, rajtam kívül?

            Szeretem a nőket. Lajos is. Kettőnk közül én szeretem jobban őket.

            A lelkem másra vágyik, keresem, kutatom, nem elsősorban Önről akar írni, Lajos.

            Ön, Lajos, ki más? Lajos. Nem Máté, nem Olivér. Ön Lajos, Lajos.

            Ha Lajos galibát okozna, rögtön azzal védekezne, ő szórakozott, szórakozott és a fellegekben jár, mint a szerzők.

            Mi a különbség Lajos és én közöttem? Talán csak annyi, más futballcsapatért szorítunk, mert más településen lakunk.

            Lajos szomorú, aggódik, ha rossz híreket hall, belpolitikában, külpolitikában egyaránt tájékozott. Én irigylem tájékozottsága miatt, nem irigylem, nem irigylem, büszke vagyok, hogy ilyen ember is él közöttünk a Kárpát-medencében.

            Lajos! Jelentessék meg írásomat!

            Én nem irigylem magát, csak nagyon keveseket irigylek.

            A komoly műveket lábjegyzetekkel látják el. Én nem viccelek Lajos, ez egy komoly írás.

            Petőfi Sándorról¹ sokat beszélgettem. Lajossal is és Lajos nélkül is.

            Arany Jánosról² nem, viszont tudom, hogy Arany Jánosról Lajos sokat olvasott.

            Lajos! Jótékonysági bált szervezek, a magára maradottaknak gyűjtünk, kérem, tiszteljen meg bennünket részvételével is. Lelkes csapatunknak minden egyes emberre szüksége van. Majd megismer minket.

            Lajos! Ha kedvet érez, szívesen tagjaink sorába fogadjuk, ha segítene az árvákon, az özvegyeken, jöjjön.

            De először is jelentesse meg ezt az írásomat!

            Önnek sokat kell gondolkodnia, többet, mint egy vállalatvezetőnek, körülbelül annyit, mint egy egyetemi tanárnak.

            Én csak kicsit vagyok elfogult magával, kevés főszerkesztőt ismerek. De tiszteletem jeléül mindegyiknek küldtem egy játékos fejtörőt, melyeknek megfejtése minden esetben Kosztolányi Dezső volt.

 

            Kosztolányit mindenki ismeri, magyar költő, a XIX. és a XX. század fordulóján élt, zömmel a XX. században alkotott.

            Lajos, ezt meg kell jelentetni.

            Ön azért született, hogy főszerkesztő legyen, én pedig azért, hogy írásaimmal szórakoztassam a népet, a népemet, fogyó népemet.

            Láthatja, én nem akadályozom Önt, nem török a pozíciójára, kérem, jelentessék meg.

            Lajos, Önnel lehet tárgyalni, ebben reménykedem.

            Fáj, hogy Ön nem három-négy lap munkatársa, fáj ez nekem, kimondhatatlanul, de gondolkozzon, bírná-e lelkileg, fizikailag azt a kihívást. Van-e kedve háromszor-négyszer többet dolgozni.

            Önnek nem fontos a pénz, nekem sokkal fontosabb.

            Nem lábjegyzetezek többet. Talán soha többet.

            De Ön, Lajos, lábjegyzetezhet.

            Én a szabadságát nem korlátozom, egyet kérek, a megjelenést, aztán megyek tovább utamon.

            Én Ön elé tilalomfákat nem állítok, így Ön nem gyűlölhet engem, nem gondolhat arra, milyen jó lenne, ha elpusztulnék.

            Sőt, meg fogják jelentetni. Nem várja senki a lassú kimúlásomat, de azt igen, hogy szakadatlanul, a napom nagy részében körmöljek.

            Talán írok Önről is, érdek nélkül, majd egyszer.

            Most az érdek vezérel, tudjuk.

            Ön megérdemli, hogy emlékezzek a példás cselekedeteire, sokan nem.

            A maga szót amiatt használtam a címben, ezzel is kifejezésre kívántam juttatni, Önnel lehet beszélni, Ön nem nagyképű, míg az írásom többi részében gyakran Önt használok amiatt, hogy bebizonyítsam, tisztelem Önt.

            Amíg a máj epét termel, addig el is sikkadhat a különbség Ön és maga között.

            Nem tudok az egész világnak segíteni, Önnek sem, Lajos, csak azzal, hogy örömöt okozok egy szavammal a már említett népemnek, s benne magának, s bánatot sose.

            Sorolja a rossz tulajdonságaimat! De azt ne vegye hozzá, hogy szándékosan ártok, mert ez nem igaz. Csak ha már sarokba szorítottak.

            Egészet csak akkor felezek, ha a két fél tovább tud létezni egyedül.

            Önnek továbbra is főszerkesztői székben kell ülni.

            Egy múzeumban kiállíttatnám a 2010-es év főszerkesztői székeit, tudom, hogy apadnak a források, hogy a főszerkesztői székek formája, kidolgozottsága nem vetekedhet például egy régi főispáni székkel, de mégis, összegyűjteném, ha adnák, s van pótszékük.

            Lajos, magára több embernek van szüksége, mint rám.

            Várom a pillanatot, amikor lebegni tudok a mindenség felett vagy amikor annyi búsulás után megtalálom a dzsungelből kivezető utat. Én végtelenül türelmes vagyok.

 

 

--------

1 – Petőfi Sándor – magyar költő, 1823-ban született, 1849-ben halt meg

2  - Arany János – magyar költő, 1817-ben született, 1882-ben halt meg.

 

 

 

 

 

Oldal: Lajos, maga egy okos ember
Zságot András közölt írásai / II. - © 2008 - 2024 - zsagotandrasirasaiketto.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat