Zságot András közölt írásai / II.

Olvasson mindenki Zságotot!

A bánokról

 

            Én nem tudok semmit a bánokról.

            Ez még nem akkora baj, gondolják mások.

            Például három éve újították fel a lakásunkat, de a munkások egyike sem emlékezett meg a bánokról, miközben dolgoztak, pedig elég sokáig élvezték vendégszeretetünket, húzták a végtelenségig.

            Nem tudtak semmit a bánokról, de a munkát jól-rosszul elvégezték, megkapták a bérüket. Minek is bármit tudni a bánokról?

            Határozottan kényelmetlenül érzem magam, hogy nem tudok semmit a bánokról. Én igen, nekem szükségem van a tudásra.

            Tegnap este épp vacsoráztam, megállt egy fekete autó a házam előtt, na, ez vajon kié?

            Vagy kihez jött? Morfondíroztam.

            Nos, hozzám jött, mint régen, a történelem messzeségében szoktak jönni, ugyanúgy, megállt a fekete autó, kiszálltak belőle ketten, csöngettek a kaputelefonon.

            - Ezt és ezt keressük – mondták.

- Én vagyok az – válaszoltam.

- Akkor kérjük, engedjen be.

            Bejöttek, majd kisvártatva már a lakásom ajtaján kopogtattak.

            Újra be kellett mutatkoznom.

-Sajnos Önnek fel kell öltöznie és velünk kell jönnie.

Most itt vagyok egy levegőtlen zárkában, harapdálom az öklömet, hogy miért nem tudok semmit a bánokról.

            Mert ezt várják tőlem.

            Egy százados hallgatott ki, s folyton csak arról kérdezett, mit tudok a bánokról.

- Nem tudok semmit – mondtam neki.

- Pedig ha hosszan beszél róluk, elengedjük.

- Kérdezzenek másról, amiről halvány fogalmam van, meglátják, mesélni fogok. Haza szeretnék menni, de nem tudok semmit a bánokról.

- A bánokról mindenki tud egy keveset.

- Akkor miért nem kérdezik őket?

- Mert valaki azt mondta, Önnél többet nem tud senki a bánokról.

- Nálam? – kényszeredetten nevettem.

- Pedig itt Önnek a bánokról kell beszélni, s nem elégszünk meg azzal, hogy egy-két mondatot mond, mi azt várjuk, hogy a jegyzőkönyvvezetőnknek elfáradjon a keze, mert Ön olyan hosszan mondja a bánokról, amit tudni kell.

- Mit kell tudni a bánokról? – szinte magamtól kérdeztem.

- Most bezárjuk néhány napra egy cellába – hangzott a fellebbezhetetlen döntés -, egyedül lesz. De figyelmeztetem, ha nem embereli meg magát, megkeserüli nagyon.

            Adtak papírt, tollat, nekem csak gondolkozni kellett a bánokról.

            Bánok. Hát nézzük csak. Ha erről kell írni, ha csak akkor szabadulok, ha erről beszélek nekik, akkor gondolataimba mélyedek.

            Ezek a bánok nyilván emberek voltak. Bár nem biztos. Ott vannak a farkasok, őzek, ezeket is használhatjuk többes számban, egyes számban, mégse emberek.

            A bánok körül forogtak a gondolataim, míg egyszer csak elaludtam, ott a börtönben.

            Másnap elég rosszkedvűen ébredtem, természetesen elvették az órámat, fogalmam se volt, mennyi az idő.

            A reggeli jött, meg akartam kérdezni, mikor hallgatnak ki újra, de nem mertem.

            Ha belehalok, akkor is kell valamit a bánokról írni. Nekik. Nem tudom, miért kell, miért akarnak hallani róluk.

            Eltelt két nap, nagyon unatkoztam, csak meg ne tudja senki, hogy börtönben vagyok.

            Két hét eltelt, de csigalassúsággal, mígnem elvittek a századoshoz.

            - Na, mit tud a bánokról?

- Semmit.

- Szóval makacsul tagad.

- Kérem, engedjenek szabadon.

- Megmondtam, ahogy beszél a bánokról, rögtön mehet haza.

- Adjanak egy könyvet. Hátha találok benne valamit a bánokról.

            Eltelt egy hónap és én be voltam zárva. Mi lehet otthon?

            Egyik nap, hogy lógattam a lábam, eszembe jutott Bánk bán.

            Le is írtam az eddig tiszta papírra: Bánk bán.

            Vártam, mikor visznek a századoshoz.

            Hogy előtte álltam, mosolyogva néztem rá, s csak ennyit mondtam: Bánk bán.

            - Ez nagyon kevés a szabaduláshoz.

            Újabb hónapokat töltöttem a zárkában. Szenvedtem, haza akartam menni.

            Hogy teltek a hónapok, egyre több információ jutott eszembe a bánokról.

            A bán igazgatási főnököt jelent. A királyi Magyarország déli részeinek elöljárói voltak, például horvát bán.

            De evvel a tudással nem mertem előhozakodni, úgyis csak lekicsinylő legyintés lett volna a válasz.

            Úgy látszik, a végletekig kell gyötrődnöm, hogy valami apró eredményt fel tudjak mutatni a bánokról.

            A betonon aludtam.

            Kínoztam magamat, bízva abban, hogy a testi sanyargatások lelki emelkedettséghez vezetnek, s a bánokról sokkal többet fogok tudni, mint annak előtte.

            Mindent elkövetek szabadulásomért, hogy mondjam, mondjam a bánokról a mondatokat.

            Arra nem tudtam rájönni, miért a bánokról kérdeznek, és miért pont a nyomozóhatóság.

            Lehet, hogy rossz úton járok, inkább valami bűncselekménnyel kell összefüggésbe hoznom a bánokat, esetleg magamat, akkor nyílik véglegesen börtönöm ajtaja?

            Majd megkérdezem a századost.

            Nem is tudom, örültem-e, amikor egy rabtárs érkezett.

            Bemutatkoztunk egymásnak, aztán napokig nem szóltunk egy szót sem.

            Én a plafont bámultam és feküdtem.

            Idegesített Miklós, így hívták, jelenléte.

            - Miért vagy itt? Kérdezte váratlanul, egy hét elteltével.

- A bánokról kérdeznek – válaszoltam.

- Engem is – mondta ő.

- Ajjaj, és miről beszéltél nekik?

- Bánk bánról, arról, hogy a bán igazgatási főnök, a királyi Magyarország déli részeinek elöljárói voltak, például a horvát bán.

- Én is szóról szóra ezt mondtam nekik – újságoltam.

- De ez kevés.

- Kevés.

            Ezután többet beszélgettünk egymással.

            Zömmel a bánokról, de közben morgolódtunk is. Más adat azonban nem jutott eszünkbe a bánokról.

            Mígnem jött egy harmadik rab is hozzánk.

            Három ágy, három személy, tele lett a mi kis szobácskánk.

            Őt is a bánokról kérdezték, ő is csak annyit tudott, hogy Bánk bán, igazgatási főnök, királyi Magyarország déli része, elöljárók, például a horvát bán.

            - Lehet, hogy itt az egész börtönt a bánokról kérdezik.

- S azokat teszik egy zárkába, akik ugyanannyit tudnak.

- S csak egyetlenegyet engednek szabadon az egészből a végén. Aki a legtöbbet fogja tudni.

A reggelimet és a vacsorámat odaadtam két cellatársamnak, én csak ebédet ettem.

            - Nem igaz – gondoltam magamban -, hogy nem jut több eszembe a bánokról. Koplalni fogok úgy élek, mint a szerzetesek, ki akarok szabadulni a börtönből. Olyan okos leszek, mint a szerzetesek.

            Harmadnap elvitték két társamat. Újra egyedül voltam.

            - Nem kizárt, hogy otthon maradt családtagjaimat is a bánokról kérdezik.

            Nem jönnek látogatni.

            - Miért nem jön hozzám látogatni senki?

- Azért, mert még nem mondott eleget a bánokról.

            Az őrület környékezett. Legalább négy hónapja voltam bezárva. A családomról semmit nem tudtam.

- Meddig folyik ez még így?

            Meddig?

            - Követelem, hogy ügyvéddel beszélhessek! Követelem, hogy állítsanak bíróság elé! – kiabáltam a zárkámban egyedül.

- Ön itt ügyvéddel nem fog találkozni. Se bíróság elé nem visszük. Amint elegendő tudást szolgáltat a bánokról, szabad.

- De nem értik, hogy mindent elmondtam?

- Akarja, hogy segítsünk?

- Igen.

- Korbáccsal verjük a hátát, hogy végre mondja, amit tud.

- A korbács nem használ. Már hónapok óta a földön alszom, de semmi előrelépés.

- Ennek korbács lesz a vége. Értse meg, csak úgy szabadulhat.

            A korbácsolás után elmondtam, hogy a Bánfi, Bánffy vezetéknév onnan ered, hogy ők a bánok leszármazói.

            - Helyes, de még nem elég. Mások a korbácsolás után már mindent elárultak.

- Akkor minek tartanak itt, ha másoktól úgyis megkapták, amit vártak?

Nem jött válasz.

            - Százados úr, rávezető kérdést kérek. Láthatja, hogy megakadtam.

- Hogy hívják a bánok helyetteseit?

- Albán.

- Helyes.

            Újabb korbácsolás következett. Két hétig minden nap.

            De most egy fia gondolat nem jött a bánokról az agyamba.

            - Ketten korbácsoljanak egyszerre – indítványoztam.

             Hason aludtam, nem tudtam a hátamra fordulni, úgy agyonvertek.

            - Világítsanak a szemembe, csöpögtessenek vizet a halántékomra, mit tudom én, de minden érdekeset el akarok Önöknek mondani a bánokról.

            Sedes banalis, ez a szlavón báni szék neve, ezzel elértem, hogy meglátogathattak hozzátartozóim, és elértem, hogy a körmeimet letépték az ujjaimról.

            - Irtsák ki a gyermekeimet, tudják, hogy milyen fontosak nekem.

            Előttem akasztotta fel a hóhér őket.

            Ezek az átkozott bánok! De legalább tudom végre, kikkel van dolgom!

            Bánk bán!

            Igen, mert mindkét lábamat eltörték, hogy leírhassák, a legteljesebb kiterjedésük idején a bánságfok nevei: horvát, szlavón, dalmát, boszniai, sói, ozorai, macsói, kucsói, barancsi, szörényi, bolgár.

            Csak azért, hogy ezrek és ezrek tudjanak, én az életemmel fizetek, már látom, azért, hogy amikor a déli bánságok török kézre kerültek, a maradék az igazgatott területről nyeri nevét: szerémi, nándorfehérvári, titeli, jajcai, szabácsi, szreberniki, lugosi, karánsebesi.

 

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Zsu-Masszázs!

► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!

zsu-masszazs.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

15. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

16. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

22. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

23. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

25. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

27. RÁCZ TIMEA LAKBERENDEZŐ

► rtimea2004@gmail.com

racztimealakberendezes.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

31. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

32. Szalontai óriás galamb

► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!

szalontaioriasgalamb.hupont.hu

33. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

34. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

37. Bio Life- Care

► Biztosan fizető munka

biztosmelo.hupont.hu

38. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

41. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

43. Könyvmoly

► Sok olvasás tudást ad...

konyvmoly.hupont.hu

44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

47. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

51. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898

► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.

probiotikus.hupont.hu

53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

55. disneyhercegnok.hu

► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.

disneyhercegnok.hupont.hu

56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

58. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja

► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia

miskolcszentimre.hupont.hu

60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

61. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata

► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.

fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

68. ~~ßella OLĐALA~~

► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!

bellababaangel.hupont.hu

69. Kedvenc szátok hírek képek.

► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.

hirekcelebekkepek.hupont.hu

70. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

71. SPORT CLUB LÁNYOK

► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.

sportclublanyok.hupont.hu

72. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!

► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "

kezeltszamla-forex.hupont.hu

74. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 7
Heti: 36
Havi: 101
Össz.: 12 464

Látogatottság növelés
Oldal: A bánokról
Zságot András közölt írásai / II. - © 2008 - 2025 - zsagotandrasirasaiketto.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »