Zságot András közölt írásai / II.

Olvasson mindenki Zságotot!

Egy szerelem története

- Orbán Viktor közbevetéseivel -

 

            Télen a legszebb a szerelem, ezt mindenki tudja. Tél, amikor fázósan összebújhatunk, vagy amikor kint hideg van, de bent lehet arról beszélgetni, az őzek vagy a vadkanok erdei sétája szemet gyönyörködtetőbb-e.

            (O. V.: Én is a téli szerelmet helyezem a legelső helyre a rangsorban. Télen hullik a hó, ilyenkor mindig erdőben szoktam barangolni. Ifjúkori szerelmeim is imádták a téli vadont.

            Ne felejtsük el kiemelni jelen novellának azt az erényét, hogy meglepő kijelentéssel indít, hogy a legszebb a szerelem télen, ezzel már az első pillanatban magához ragadja figyelmünket, s ha ügyes, ezt a figyelmet a végéig nem is engedi el.)

            A téli szerelem gyermekei nyár végén vagy ősszel születtek meg.

            (O. V.: Dicsérem a szerzőt, hogy egy olyan ténnyel folytatja, ami végül is mindenki számára nyilvánvaló, ám a téli szerelem kapcsán viszonylag kevesen gondolkoztak el ezen, így hozzáad a mű értékéhez. Arról már ne is szóljunk, mennyi érzelmet ki tudunk fejezni egy közepesen hosszú mondattal.)

            A télen kezdődött szerelem hosszabb ideig tart, mint ami nyáron lobbant fel, gondolkozzunk csak el rajta!

            Télen hat órakor már vaksötét van, főleg a falvakban, mi világít?

            Többen halnak meg télen, rámennek a jégre, aztán beszakad alattuk.

            Téli lábnyomok értékesebbek, nem kell kutya szagolása, végig tudunk menni az úton mi magunk.

            Télen látta meg először László Krisztinát.

            (O. V.: Igen, körülbelül ennyi bevezetés szükséges, hogy az olvasó a mindennapok forgatagából ráhangolódjon a műre. Nem lehet kétségünk afelől, hogy az Egy szerelem történetének főszereplői László és Krisztina lesznek. Nos, lássuk tehát, hogy alakul a sorsuk!)

            László húsz, Krisztina tizennyolc.

 

            Ennyit jegyeznek fel majd azok noteszeikbe, akik örökké írnak, akiknek csak az a fontos, ki mikor tölti be majd a harmincat.

            László húsz, Krisztina tizennyolc.

            László tíz, Krisztina tizenkettő.

            (O. V.: Megtudtuk a korukat, úgy tudatta velünk az író, ahogy nagy ritkaság. „László húsz, Krisztina tizennyolc.” Ezzel azt akarta a mű alkotója kifejezésre juttatni, hogy nem sok jelentőséget tulajdonít annak, hány évesek.

            Nem is fontos az.)

            László kétszer tíz, Krisztina kétszer kilenc.

            Budapesten éltek, a gépekkel telirakott fővárosban.

            Nagyon szerelmesek voltak, csak még nem tudták, hogy egymásba.

            Tanultak, tanultak és reggel a villamosokkal és a metrókkal jutottak el az oskolába.

            (O. V.: Több színt, több érzelmet kérünk!)

            Ahogy a villamosozás után az ember lemegy metrózni, mintha meghalni indulna, truk-truk, a mozgólépcső trukkog, a piros itt lent feketévé válik, de elfeketül a barna és a sárga is.

            Mennyi ember ugrik ki az erkélyéről a biztos halálba!

            Azoknak egy része nem szeret szállni a csillagokba.

            (O. V.: Tudom, hogy nem lehet vagy nagyon nehezen lehet megrendelésre írni, de én továbbra is több érzelmet kérek.)

            Hogy élt eddig Krisztina és László?

            A szerelem vágyában.

            Ha valaki gyerekkori fényképeiket nézte, láthatta, mindketten mosolyogtak rajtuk. Mert mindketten sejtették, a boldog szerelem várja őket. Hisz a családjukban is mindenki szeretett mindenkit.

            (O. V.: Még több érzelmet kérek.)

            Csak egy embert nem értettek meg, Krisztina unokatestvérét. Ő aztán mérnök lett Svájcban.

Szép szerelem volt Krisztináéké.

            Mindenki így emlékszik rá.

            A legmagasztosabb dalok nem tudják kifejezni azt a vonzódást, mely egymáshoz fűzte Krisztinát és Lászlót.

Sokszor az őrületbe kirándultak, de hát lehetett-e másképp? A nagy összetartozásban megváltozott a levelek erezete, a fák törzse megvastagodott, s a vastagodás közben úgy mosolygott, hogy örömmel simogatta mindenki.

            Csak éljenek soká, a világ boldogságára! Éljenek soká, nehogy elragadja őket a véres fogú farkas.

            (O. V.: Jó.)

            Ki mosolygott előbb a másikra? Ki nézett előbb a másikra? Ki mosolygott aztán többet a másikra?

            Nem számolták.

            Mindig megfogták egymás kezét, amikor nem akarták, hogy más hallja a beszédjüket.

            Arról szerettek a legjobban társalogni egymással, hogy milyen lesz majd gyermekeik házassága.

            Boldogság. Nem is értették, hogy lehet felvenni a szótárakba ennek ellenkezőjét.

            (O. V.: Írjad! Írjad!)

            Boldogtalanság. Egy koldus mindennap látta őket, ahogy átölelték egymást, mint a csigák.

            Ez a koldus felvágta az ereit.

            Boldogság.

            - Lehetünk-e boldogok ezek után? – kérdezte Lászlő.

            Lettek, mindketten mérnökök, és annyit kerestek, hogy kevesen kerestek többet náluk.

            Három év alatt két gyermekük született.

            A következő négy évben három.

            Öt gyermeket neveltek nagy körültekintéssel.

- Apu, ti szerelmesek vagytok egymásba? – kérdezte a legnagyobb egyik ebéd után.

- Azok vagyunk, drága fiacskám, remélem, azok is leszünk halálunkig. S ti is majd nagyon szeretitek a házastársatokat, ezt kívánom.

            (O. V.: Úgy látom, sok csapdát kikerült az alkotás, sikerült megőriznie elevenségét és fenntartja az érdeklődést, az én érdeklődésemet mindenképpen.)

            Még nem házasodtak össze, amikor feltűnt a harmadik, a csábító.

            Károly volt a neve, rút varangy, de oly lebilincselően tudott beszélni, hogy királykisasszonyok versengtek érte.

            - Én Lászlót szeretem – mondta Károly ostromlásakor Krisztina -, és nem is hiszem, hogy ebben az életben más férfit fogok szeretni.

            (O. V.: Még több kísértést kérünk, hogy bebizonyosodjon, mennyire szeretik egymást.)

            Arnold, a konyhafőnök próbálkozott ezután, de őneki is ugyanazt válaszolta Krisztina, mint Károlynak, ő Lászlót szereti.

            A férfiak között híre terjedt, hogy Krisztina imádja Lászlót, lett cudar fellobbanás.

            - Imádlak Krisztina! Légy az enyém!

            Mind ezt kérte, aki látta, s mind azt kapta, hogy én Lászlót szeretem.

            (O. V.: Jó, ezzel is megvolnánk. Most egy olyan epizódot kérünk fiatalkori kapcsolatukból, amely ritka, nem általános, hogy előfordul a különféle szerelmekben.)

            Fiatal házasok voltak, Lászlót mélytengeri búvárnak hívták egy hajóra.

            Elfogadta, elment.

            Harmadszori merüléskor egy cápát pillantott meg. Agresszívan közeledett László felé.

            László elővette a kését, belemártotta a cápa gyomrába.

            S mily szerencse! Épp ez a cápa falta fel néhány órája Krisztinát, aki unalmában elment a strandra, de így megszabadította László Krisztinát a hal fogságából.

            (O. V.: Nekem nagyon tetszik ez a szerelem. Nem is tudom, mi hiányzik még.)

A halált is megszépítette Krisztina és László szerelme.

            Elmentek együtt Krisztina apukájának temetésére. Hatalmas tömeg, díszsorfal.

            Amint eresztették a földbe a koporsót, a gyászolók felnéztek az égre mind.

            Az egyik felhőhasadék Krisztina apukáját formázta, s alatta két felhő a két szerelmest.

            - Nem halt meg apu, élni fog közöttünk – kiáltott fel Krisztina a csodálattól és a boldogságtól.

            Milyen furcsa volt.

            Nem veszekedtek sohasem.

            S a gyermekeik is egytől egyig örömökkel telt családokat alapítottak.

            (O. V.: Igen, ehhez hasonló műveket szeretek olvasni, ahol a hősök győzedelmeskednek, elnyerik jutalmukat, nincs háborúság, csak béke és béke.

            Ez tehát egy jó novella volt, igaz, néhányszor bele kellett szólnom a szerkesztésbe, de örömmel tettem.

            Ajánlom mindenkinek, hogy még kétszer, háromszor olvassák el, meglátják, egész más szemmel nézik azt követően a világot.)

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Zsu-Masszázs!

► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!

zsu-masszazs.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

4. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

14. ROMANTINKA MINDHAHÁLIG

► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)

romatika-mindhalalig.hupont.hu

15. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

16. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

20. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~

► Tesztek, trükkök, minden ami kell!

sminktesztneked.hupont.hu

22. Szátok Község Honlapja

► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."

szatok.hupont.hu

23. Ló és Lovasa

► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...

loeslovasa.hupont.hu

24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse

► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)

akaccsemete.hupont.hu

25. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT

► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó

varadikepzo.hupont.hu

27. RÁCZ TIMEA LAKBERENDEZŐ

► rtimea2004@gmail.com

racztimealakberendezes.hupont.hu

28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ

► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.

termeszetgyogyasziskola.hupont.hu

31. Roma zenék

► király

istennyila.hupont.hu

32. Szalontai óriás galamb

► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!

szalontaioriasgalamb.hupont.hu

33. Életmód Stúdió Debrecen

► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.

eletmod-debrecen.hupont.hu

34. Tüskepapa bohóc

► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!

tuskepapa.hupont.hu

35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST

► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.

murvaszallitas.hupont.hu

37. Bio Life- Care

► Biztosan fizető munka

biztosmelo.hupont.hu

38. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

41. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

43. Könyvmoly

► Sok olvasás tudást ad...

konyvmoly.hupont.hu

44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

47. Csányi Tagóvoda

► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)

csanyitagovi.hupont.hu

48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)

► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.

vizishow.hupont.hu

49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

51. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898

► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.

probiotikus.hupont.hu

53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM

► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!

angolkremhasznaltruha.hupont.hu

55. disneyhercegnok.hu

► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.

disneyhercegnok.hupont.hu

56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

58. Bacskó István

► Szerencse

ibacsko.hupont.hu

59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja

► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia

miskolcszentimre.hupont.hu

60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD

► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

61. Felső-Bácskai galambászok

► Magas röptűek........ Keringők

jankovacigalambaszok.hupont.hu

62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata

► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.

fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu

63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

64. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

68. ~~ßella OLĐALA~~

► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!

bellababaangel.hupont.hu

69. Kedvenc szátok hírek képek.

► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.

hirekcelebekkepek.hupont.hu

70. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

71. SPORT CLUB LÁNYOK

► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.

sportclublanyok.hupont.hu

72. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!

► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "

kezeltszamla-forex.hupont.hu

74. RÉTHELYI-GRÁNIT KFT.

► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu

rethelyi-granit-kft.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 7
Heti: 55
Havi: 120
Össz.: 12 483

Látogatottság növelés
Oldal: Egy szerelem története
Zságot András közölt írásai / II. - © 2008 - 2025 - zsagotandrasirasaiketto.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »