A szerkesztőkkel beszélgetek – magamról
Zságot András: - Nagy tisztelettel köszöntöm a szerkesztőket. Mai beszélgetésünknek egyetlen témája van: én.
1. szerkesztő: - Rendkívül sajnálom, hogy ilyen unszimpatikus emberről kell beszélgetnünk, mint Ön. Sokkal inkább szeretnék magamról beszélgetni.
Zs. A.: - Ezt a beszélgetést az elejétől a végéig én irányítom, mondhatom azt is, hogy még az is rajtam múlik, Önök mit mondanak.
2.: - No, azt azért nem hisszük.
Zs. A.: - De, nyugodtan elhiheti, én döntöm el, hogy Önök milyen véleményt alakítanak ki. Az előbb például 1. említette, hogy unszimpatikus vagyok. Mit gondolnak, önszántából hagyta el ez a kijelentés az ajkát vagy az én akaratomra?
3.: - Ha ez így van, ha Öntől függ itt minden, arra remélem vigyáz, hogy közülünk ki beszél a legtöbbet, s ki lesz a legékesszólóbb. Ajánlom, hogy én legyek az.
Zs. A.: - Uraim, már az elején figyelmeztetnem kell Önöket? Rólam kell beszélnünk, nem Önökről, nem arról, hogy Önök mennyit beszélnek, s ki lesz a legszellemesebb.
1.: - Mit mondjunk Önről?
Zs. A.: - Elsősorban a művészetemről fogunk most diskurálni, de természetesen hálás leszek, ha közben említést tesznek egyéb erényeimről.
4.: - Az Ön művészete utolérhetetlen szárnyalás. Továbbá remekül sakkozik.
Zs. A.: - Ezt éppen így gondoltam én is. S Önnek mi a véleménye?
5.: - Én is azt mondom, utolérhetetlen a művészete. Figyelemre méltó, milyen remekül kanasztázik.
Zs. A.: - Ha kell pasziánszozom, pókerozom.
1.: - Óh, ezt nem is tudtuk.
Zs. A.: - Bizony. De én azt szeretem, ha művésznek szólítanak, inkább, mint kanasztázónak.
2.: - Mondja csak, kedves művész úr, Ön csak ír vagy fest, esetleg szaval is?
Zs. A.: - Elsősorban írok. De ha más jut eszembe, ami az irodalom eszközeivel kifejezhetetlen, szívesen fordulok a képzőművészethez, a zenéhez vagy akár a színházművészethez.
2.: - Igen, én láttam néhány festményét. Ha nem tudom, akkor is kitaláltam volna, hogy Ön az alkotó, a képek érzésvilága hasonlít a szépirodalmi műveire.
1.: - Várjon! Ha én most Önről valami sértőt mondok, mi következik?
Zs. A.: - Az, hogy a sértést én kétszeresen torolom meg, ugyanakkor követelem, hogy vonja vissza azt a bántást, amit mondott. Nos, ezt Ön meg is fogja tenni.
3.: - Így nem sok értelme lesz a beszélgetésünknek, ha Ön szab meg mindent.
Zs. A.: - Épp így lesz az igazi. Ez olyan lesz, mintha magamban beszélnék.
1.: - De aki magában beszél, az nem normális.
4.: - Dehogyisnem. Csak abban a pillanatban éppen úgy látja jónak, hogy önmagával vitatja meg a felmerült kérdéseket.
1.: - Igaz is, valóban normális, aki magában beszél.
Zs. A.: - Ugye, milyen termékeny lesz a társalgásunk, kedves 1-es. Ugye, milyen jól tudom Önt befolyásolni?
2.: - Ha megsértődünk és itt hagyjuk, mert nem akarunk Önről beszélgetni?
Zs. A.: - Önök nem tudnak megsértődni.
5.: - Jó, hát beszéljünk róla.
1.: - Én boldog vagyok, hogy róla beszélhetek.
2.: - Én is.
3.: - Én is.
4.: - Én is.
5.: - Én is.
Zs. A.: - Na ugye. Jól kitaláltam.
1.: - S ha valaki olvassa ezt az egészet, és magára ismer?
3.: - Így van, itt csak úgy tüntetnek fel, hogy 1., 2., 3., 4., 5. szerkesztő, de azt nem lehet tudni, melyik lapnál dolgozunk.
Zs. A.: - A szerkesztők, akik szóba jöhetnek, majd mérlegelik, mondtak-e olyan mondatot, mint Önök itt.
2.: - Akkor beszélgetünk?
Zs. A.: - Végre valakik azt fogják mondani, hogy tehetséges vagyok, hogy mégis jó, hogy küszködöm, gyötrődöm.
4.: - De épp Ön mondta, hogy ez az egész olyan, mintha magában beszélne. A mi gondolataink az Ön gondolatai. Nem mi mondjuk, Ön mondja.
Zs. A.: - Akkor is szép. Akkor is beszélgessünk rólam!
5.: - Ön egy gáláns lovag.
1.: - Akit imádnak a nők.
2.: - Akinek haragjától reszketnek a férfiak.
Zs. A.: - Jaj, végre sikerült.
4.: - Én nem is tudtam, hogy ez valakinek örömére válik.
3.: - Ez tényleg így van? Tényleg a nők imádottja?
Zs. A.: - Nem. Az az igazság, nagyon kevés kedvemre való nővel volt dolgom.
1.: - Nem igaz.
5.: - Hazugság!
2.: - Megőrülnek érte a nők!
Zs. A.: - Nem sajnos, legyünk őszinték, akiket nagyon akartam, azokat nem sikerült megszerezni.
3.: - Magának? Ugyan!
4.: - Nem igaz!
2.: - Hazugság!
1.: - Meghalnak érte a nők!
Zs. A.: - Ha az ellentétét mondják, az se jobb. Ha most azt üvöltöznék, hogy rá se néznek a nők, csak a legelesettebbek, akik nem kellenek senkinek, tán sírva is fakadnék.
5.: - Ha szeretné, én csendben is maradhatok.
Zs. A.: - Mondják inkább, mit tudnak a művészetemről!
2.: - Utolérhetetlen.
1.: - Frenetikus.
Zs. A.: - Jaj, inkább az ellenkezőjét!
2.: - Lebilincselő.
3.: - Nem mondhatjuk az ellenkezőjét.
4.: - Magával ragadó! Elkápráztató!
Zs. A.: - Jaj, istenem, mondják már a saját véleményüket!
1.: - Ez a mi véleményünk.
5.: - Mi nem is ismerjük magát.
2.: - Egyetlen művét se olvastuk.
Zs. A.: - Állj!
2.: - Azaz, dehogyis. Minden művét olvastuk. Elájultunk a gyönyörűségtől.
Zs. A.: - Miért nem lehet Önökkel tisztességesen társalogni? Bárcsak egyedül lennék!
3.: - Egyedül. Hogy lesz abból beszélgetés?
Zs. A.: - Ha itt lennének a szobámban, Önökre borítanám az asztalt.
1.: - Ideges, mert mégse azt mondjuk, amit szeretne.
Zs. A.: - De azt mondják. Tessék, most a 4-es jön.
4.: - Miből él Zságot András?
Zs. A.: - Most az 5-ös.
5.: - Van egy gyára Zságot Andrásnak.
Zs. A.: - Inkább a művészetről kellene diskurálnunk.
2.: - Én továbbra is félek, hogy fogadják ezt a szerkesztők.
3.: - Tőlük nem tartok, bár azt nem kellett volna mondani, hogy rájuk borítaná az asztalt.
Zs. A.: - Kijavítsam?
1.: - Helyesbítsen!
Zs. A.: - Mire? Mire nem sértődik meg egy szerkesztő?
2.: - Arra, ha itt lennének a szobában, megkínálnám Önöket egy szelet tortával.
Zs. A.: - Legyen az akkor.
5.: - A szerkesztők kíváncsiak Önre.
Zs. A.: - Azért írom ezt. Mindenki kíváncsi. Most barátságban vagyunk?
3.: - Igen.
Zs. A.: - Akkor még azt megvitatjuk, mi vár rám évek múlva.
2.: - Nők.
4.: - Pénz.
Zs. A.: - Ne, most komolyan.
1.: - Miért, lehet, hogy sok pénze lesz és sok nője.
Zs. A.: - Milyen jó lenne, ha egy kicsit okosabbak lennének nálam! Ha itt lennének!
2.: - Milyen kár, hogy buták vagyunk?
Zs. A.: - Nem buták, csak nem okosak.
1.: - Mi vár Önre?
Zs. A.: - Szeretnék kapni egy Nobel-díjat.
5.: - Ha jelen lennénk, jól elnáspángolnánk emiatt. Hogy lehet ezt kívánni?
Zs. A.: - Biztos, Ön szeretné a Nobel-díjat.
5.: - Én szeretném, de én sokkal többet teszek érte, mint Ön.
Zs. A.: - Továbbá Ön a nők bálványa.
5.: - Nem vagyok a nők bálványa, de szeretnék egy Nobel-díjat.
Zs. A.: - De bizony, a nők az ablakból lesik, mikor megy el otthonról.
5.: - Sajnos ez nem igaz, sajnos, akiket nagyon akartam, azokat nem sikerült megszerezni.
Zs. A.: - Végig rólam beszélünk.
1.: - Én elbúcsúzom, viszlát!
2.: - Én is, viszlát!
3.: - Én is, viszlát!
4.: - Én is, viszlát!
5.: - Én is, viszlát!
Zs. A.: - Na, most aztán tényleg egyedül vagyok.
1.: - De azt megtudtuk, hogy áhítozik a Nobel-díjra.
Zs. A.: - Csak ne lennék ilyen magányos! Mindenki menekül.
2.: - Én azért mentem el, mert hegedülök egy zenekarban, már így is késtem negyedórát.
Zs. A.: - Hazudnak, hazudnak. Hazudtak, amikor itt voltak. Úgy tettek, mintha ők én lennék, hogy megszeressem őket, aztán gyáván elfutottak.
4.: - Én nem emlékszem egy percre sem.
Zs. A.: - Én se.
3.: - Rólam beszéltünk.
Zs. A.: - Önről hát. Szóhoz se jutottam. Állandóan csak Ön és Ön. Felmászott az asztalra és üvöltözött.
3.: - Mert Ön egy senki. Mi vagyunk csak, az öt szerkesztő, s időnként elmegyünk síelni a hegyekbe és Zságotokat találunk ki a duruzsoló kályha mellett.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
7. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
10. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."
szatok.hupont.hu
23. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse
► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)
akaccsemete.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT
► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó
varadikepzo.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba
► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó
korona.hupont.hu
29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240
► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240
szekelykapuk.hupont.hu
30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
31. Roma zenék
► király
istennyila.hupont.hu
► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!
szalontaioriasgalamb.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
34. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.
murvaszallitas.hupont.hu
37. Bio Life- Care
► Biztosan fizető munka
biztosmelo.hupont.hu
38. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
43. Könyvmoly
► Sok olvasás tudást ad...
konyvmoly.hupont.hu
44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
47. Csányi Tagóvoda
► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)
csanyitagovi.hupont.hu
48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898
► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.
probiotikus.hupont.hu
53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM
► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!
angolkremhasznaltruha.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
58. Bacskó István
► Szerencse
ibacsko.hupont.hu
59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja
► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia
miskolcszentimre.hupont.hu
60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata
► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.
fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu
63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
64. Nikii oldala.
► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!
nikiioldala.hupont.hu
65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja
► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
poroszlose.hupont.hu
66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !
► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!
sarkanyrepulo.hupont.hu
68. ~~ßella OLĐALA~~
► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!
bellababaangel.hupont.hu
69. Kedvenc szátok hírek képek.
► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.
hirekcelebekkepek.hupont.hu
70. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.
sportclublanyok.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!
► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "
kezeltszamla-forex.hupont.hu
► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu
rethelyi-granit-kft.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu