Társat keresek
Egy másik írásomnak az volt a címe, hogy Lakás eladó, akkor tehát az eladó lakásomat hirdettem meg a szépirodalommal, most társamat, lehetőleg feleségemet keresem.
Azért egy irodalmi lap segítségével teszem ezt, mert így nekem fognak fizetni, ha nem szőrösszívűek és megjelentetik, s nem én fizetek a hirdetésért, továbbá azért teszem így, mert egy intelligens, művelt nőben reménykedem, aki szabadidejében sokat olvas.
177 centi magas vagyok, barna szemű, barna hajú.
Érdekes, hogy én a szőkéket szeretem, de szőke hajú nővel még komolyabb kapcsolatom nem volt.
Azért is jó, hogy így keresek társat, mert így sokat írhatok, a későbbi félreértések elkerülhetők.
Jogász vagyok, de már tanulmányaim alatt arra készültem, hogy az irodalomban keresek majd hírnevet magamnak. Sajnos ez eddig nemigen sikerült.
Tehát a jövendőbelim is úgy készülhet, hogy nem leszünk túl gazdagok, legalábbis, ha rajtam múlik, nem.
Harminckilenc éves vagyok.
Szemüveges.
Közelre jól látok, távolra rosszabbul (másfeles a szemüvegem).
Nőtlen vagyok, eddig nem volt sok hölggyel viszonyom, talán ezért sem tudok az irodalmi életben sikereket elérni (ti. úgy tartom, hogy akinek sok nője volt, annak nagyobb az önbizalma, s ez irodalmi téren is megnyilvánul, ha az illető aztán abban keres boldogságot).
Tudunk felsorolni nagy irodalmárokat és egyúttal nagy nőfalókat.
Én ebben a pillanatban egyik kategóriába sem tartozom, hogy az elsőbe tartozzam, azért sokat teszek, a másodikról pedig, azt hiszem, lecsúsztam, tekintve, hogy, említettem, harminckilenc éves vagyok.
Annyit még a sok nő témakörében megemlítek, hogy húszas éveim elején természetesen én is futkároztam a nők után, egyszer sikerült, egyszer nem, mint sok más.
De ami nem sikerült, amiatt megsértődtem, inkább az írogatást választottam, hátha úgy válok híressé, hogy megbántottak a nők, akik megbántottak.
Jegyzőként dolgoztam, érdekes módon, ott is megbántottak, el is távoztam onnan, azóta még háromszoros erővel írok.
A nők és a jegyzőségem kudarca miatt fordultam az irodalomhoz.
Felvetődhet a kérdés, ha sikerül társat találnom most, valamint egy jó kis állást, abbahagyom-e az írást.
Nem, semmi szín alatt nem hagyom abba, tetszik, nem tetszik, szeretnék híressé válni, s ez az út tűnik a legkönnyebbnek (számomra).
Tehát most nem dolgozom, de amint mód nyílik rá, munkába állok, csak még azt nem tudom, hogy az irodalmat hogy egyeztetem össze azzal.
Például egy szerkesztőségbe jó lenne besettenkedni, de ahhoz először, tudom, le kell tenni egy világszép episztolát az asztalra. Épp azon vagyok.
A legféltettebb titkaimat is megosztom most az érdeklődőkkel, nem szabad semmit elhallgatni.
Ha azt kérdezik, ki a barátom, azt válaszolom, nincsen.
Ha azt kérdezik, hány naponként szoktam öntözni a virágaimat, azt válaszolom, nincsenek virágaim.
Ha azt kérdezik, a CD-lejátszómat, a videómat milyen gyakran szoktam portalanítani, azt válaszolom, nincsen.
A szőke nők azért tetszenek, mert általában kecsesebbek, mint a barnák vagy a feketék.
Eddig egy barnába voltam a legszerelmesebb, aki veresre festette a haját.
Körülbelül húsz munkahelyem volt, inkább rövidebb ideig mind. De senki nem mondhatja, hogy kerültem a munkát.
Mennyiszer végiggondoltam az életemet!
Hiányzik az egyik vesém. Már hétéves korom óta. Talán ez a tény az oka sok boldogtalanságomnak, hogy nem tudtam felvenni a versenyt.
Emiatt fordulhattam el a földi örömöktől, s választottam a nem evilági boldogságot.
Ha rajtam múlna, három gyerekkel kiegyeznék, két fiúval, egy lánnyal.
Az apukámmal háromszor beszéltem életemben, elváltak a szüleim, még csecsemő voltam.
Nehéz sebek, mély sebek.
Nekem most már, sokszor úgy látom, minden nap boldogtalan. Az örömtelenség kísért, ha még néha fölfelé görbül is a szám.
Csak ne érezném mindig úgy, meghalok, amikor valaki panaszkodik. Nem szeretem hallgatni a búslakodást. Anyukám sokat kesereg, én nézem a földet, azonosulok, de oly tengernyi a bánat, hogy végét sem remélem már.
Mindent el lehet mondani, nehogy késve derüljön fény az igazságra.
Szeretek játszani.
Jó lenne olyan hölgyet találni, akinek még nincs gyereke.
Olyan társat várok, aki erős lélekben, segíteni szeretne elkerülni a búslakodást.
Olyant, aki hűséges.
Én még nem láttam hűséges embert. Amint lehet, csalunk, lopunk.
Vagy nem jártam ott, ahol kétméteresre nő a legkisebb ember.
Aki az én feleségem lesz, az már most nagyon szeret engem, de utálja a könnyzáporos falvakat.
Rettegek, nekem kell a feleség.
Van egy féltestvérem.
Itthon néha tornázom, de hamar megunom, épp emiatt pocakos vagyok, de nem esztétikus pocakos, hanem sovány pocakos, alig-alig vannak izmaim, csak a kelleténél nagyobb hasam.
Ha valaki a komolyzenéről kérdez, s ott kell kedvencemet megjelölni, tán Kodályt mondom, a külföldiek közül Chopin áll a legközelebb.
Ha viszont valaki a festészetről faggat, akkor azok közül nemigen tudok senkit megjelölni, egyszer ez, másszor az az irány, realizmus, impresszionizmus.
Végül, ha magyar költőt, írót kell megjelölni?
Maradjunk Kosztolányi Dezsőnél, de csak azért nem Ady Endre, mert Ady több alkoholt fogyasztott, mint Kosztolányi. De talán még annál is többet, mint amennyi illik.
Most végre leírhatok mindent magamról.
Nem baj, ha nem lesz gazdag a feleségem.
Nem szeretek táncolni, nem is tudok.
Táncolni nem tudok, tudok viszont ritmusra mozogni.
De mondom, nem szeretek táncolni.
Nem is tudok.
Csak ritmusra mozogni.
Az meg nem tánc.
Gyerekkoromban én voltam a legnagyobb futballszurkoló az osztályban, ma már nem járok meccsekre.
Még mi fontos?
Ha mozi és színház között kell választani, akkor inkább színházba megyek. Ha tragédia és komédia között, akkor egyszer ez, másszor az.
Hiszek istenben, templomba nem járok.
Milyen jó lenne, nem hiába írnék, valaki bekopogtatna az ajtómon.
Nem szeretek utazni, külföldön alig voltam. Jövendőbelim se szeressen utazni.
Nem játszom a számítógéppel, csak nagyon kivételes alkalmakkor.
A születésnapom május 14-én van, végre kaphatnék már egy szívhez szóló ajándékot.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
3. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
5. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
7. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
8. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
10. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
12. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
13. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
► “Csak kétféleképpen élheted az életed.Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat,vagy abban, hogy a világon minden varázslat." (Albert Einstein)
romatika-mindhalalig.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
17. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
18. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
19. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
21. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
► "Ez a föld a hazám, itt élt az apám. Itt tanított nótaszóra édes jó anyám, Ez a föld, ez a táj, drága hű barát. Elkísér egy életen s a nagyvilágon át..."
szatok.hupont.hu
23. Ló és Lovasa
► Nincs nála hatalmasabb, gyorsabb, gyengédebb, lenyűgözőbb...
loeslovasa.hupont.hu
24. Vasaji László Erdészeti Csemetekert és Csomagküldő Szolgálat - Dunavecse
► Akác, Csodaszép sövény, Pusztaszil, Nemesnyár, Vénic szil, Jegenyenyár, Rendelés: csemetekert.dunavecse@gmail.com +36-30/363-35-93 Átvétel: Dunavecse, Rákóczi út 15. (+36-70/953-81-26) vagy Kecskemét, Bódog sor (30/424-03-34)
akaccsemete.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
26. NAGYVÁRADI TANÍTÓKÉPZŐ FŐGIMNÁZIUM -MAGYAR TAGOZAT
► A pedagógus munkája áldásos és felelősségteljes. Egy zsarátot kap, s rajta áll, hogy hamu vagy fáklya lesz belőle." Hermann Ottó
varadikepzo.hupont.hu
► rtimea2004@gmail.com
racztimealakberendezes.hupont.hu
28. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba
► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó
korona.hupont.hu
29. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240
► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240
szekelykapuk.hupont.hu
30. NARAYANA Természetgyógyászati és Oktató Központ
► Lia-Csin: Sokat kell olvasnod ahhoz, hogy megtudd, milyen keveset tudsz.................Arisztotelész: Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.............Alkman: Tapasztalat a bölcsesség kezdete.
termeszetgyogyasziskola.hupont.hu
31. Roma zenék
► király
istennyila.hupont.hu
► Tisztelt Látogató! Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. Hamarosan bővebben is olvashatnak a fajtáról!
szalontaioriasgalamb.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
34. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
35. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA
► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk
mlotahorg.hupont.hu
36. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ MURVA SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► Kerti murva, 2-5 murva, 5-12 murva, 12-20 murva, 20-55 murva, 0-20 murva, poros murva, töltő murva, murva szállítás.
murvaszallitas.hupont.hu
37. Bio Life- Care
► Biztosan fizető munka
biztosmelo.hupont.hu
38. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
39. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
40. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
42. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI
► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!
novaograja.hupont.hu
43. Könyvmoly
► Sok olvasás tudást ad...
konyvmoly.hupont.hu
44. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
45. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
46. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
47. Csányi Tagóvoda
► "A legtöbb, amit a gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak." (Goethe)
csanyitagovi.hupont.hu
48. http://vizishow.hopont.hu(delfin)
► Ez a weboldal a delfinekkel foglalkozik lényegében,csak a delfin.hupont.hu levolt foglalva.
vizishow.hupont.hu
49. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
50. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
52. NICS termékek rendelése - NICS termékek ára. 20/338-9898
► Érték és Minőség Nagydíj 2018-2019-2020-2021. Prémium minőség. Magyar termék.
probiotikus.hupont.hu
53. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
54. Angol-krém-használtruha NAGYKERESKEDELEM
► Angol válogatott krém minőségű használtruha Női-Férfi-Bébi és gyerek használtruha!KIZÁRÓLAG NYITOTT BÁLÁKAT ÉRTÉKESÍTÜNK!!!Így NINCS ZSÁKBAMACSKA!!!Sok szeretettel várjuk önt!!!Egy igazán otthonos környezetbe!!!
angolkremhasznaltruha.hupont.hu
► Ingyenes disney kifestők,disney háttérképek letöltése,Playmates disney baba rendelés, Disney kreatív, Repülj el te is a mesék varázslatos világába! Játsz te is ezekkel a bájos Hecegnőkkel! Éld át csodálatos történeteiket, gyönyörű meséket olvashatsz.
disneyhercegnok.hupont.hu
56. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye
► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."
szeretet-ezoterika.hupont.hu
57. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
58. Bacskó István
► Szerencse
ibacsko.hupont.hu
59. A miskolci Szent Imre-templom honlapja
► Miskolc-újdiósgyőri Római Katolikus Plébánia
miskolcszentimre.hupont.hu
60. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
62. Dr. Tóth Loretta fül-orr-gégész szakorvos magánrendelése Tata
► Egy kis fül-orr-gégészet - a leggyakoribb fül-orr-gégészeti betegségekről röviden: kiváltó okok, tünetek, diagnosztizálás, kezelés, megelőzés.
fulorrgege-maganrendeles.hupont.hu
63. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
64. Nikii oldala.
► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!
nikiioldala.hupont.hu
65. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja
► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.
poroszlose.hupont.hu
66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
67. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !
► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!
sarkanyrepulo.hupont.hu
68. ~~ßella OLĐALA~~
► Rémtörténetek, képek, msn, versek, idézetek, minden ami egy oldalra kell!!
bellababaangel.hupont.hu
69. Kedvenc szátok hírek képek.
► Amit ma meg nézhec ne halaszd holnapra.
hirekcelebekkepek.hupont.hu
70. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.
sportclublanyok.hupont.hu
► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló
garazsok.hupont.hu
73. INGATLAN ADÁS-VÉTEL DÉLPESTEN KISZÁMÍTHATÓAN! Nálunk Te számítasz!
► Albérlet lakás ingantlan szolgáltatásaival ingatlanirodánkkal és munkatársainkkal. “Ingatlancentrum világ legnagyobb piaca "
kezeltszamla-forex.hupont.hu
► 3360 Heves, Bródy Sándor út 73. Tel. fax.: 36/346-471 Mobil: 30/398-53-90 ________________________________________________________________________________________________ Honlap: www.rethelyi-granit-kft.hupont.hu E-mail: rethelyi.gyula@citromail.hu
rethelyi-granit-kft.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu